Fehér húsú gyümölcsök a stroke ellen! - Szívvel a stroke ellen
Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

Fehér húsú gyümölcsök a stroke ellen!

A fehér húsú zöldségek és gyümölcsök a többi zöldségnél és gyümölcsnél nagyobb mértékben csökkenthetik a stroke kockázatát.

A Stroke novemberi számában megjelenő tanulmány szerint a fehér húsú zöldségek és gyümölcsök minden elfogyasztott napi 25 grammja a stroke kockázatának 9 százalékos csökkenéséhez vezet, és a leggyakrabban fogyasztott „fehér gyümölcs” az alma és a körte.

„A más színű húsú zöldségek és gyümölcsök nem mutattak összefüggést a stroke-kal. Az agyérgörcs kockázata azonban 52 százalékkal volt alacsonyabb a sok fehér zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó személyek esetében, mint a kevés ilyen élelmiszert fogyasztókban” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Linda M. Oude Greip, a holland Wageningen Egyetem kutatója.

Oude Greip ugyanakkor azt is hangsúlyozta, az eredmények nem jelentik azt, hogy a többi zöldséget és gyümölcsöt nem érdemes fogyasztani. Még ha a további kutatások meg is erősítik ezeket az eredményeket, a más színű zöldségek és gyümölcsök akkor is védelmet nyújtanak más krónikus betegségekkel szemben, ezért nagyon fontos, hogy mindenki sokféle zöldséget és gyümölcsöt fogyasszon.

A kutatócsoport több mint 20 ezer ember adatait vizsgálta a tanulmányhoz. A résztvevők egy 178 kérdéses kérdőívet töltöttek ki, majd 10 éves utánkövetés következett. Ez idő alatt 233 személy szenvedett stroke-ot.

Az eredmények alapján a négy színkategóriába sorolt zöldségek és gyümölcsök közül csak a fehér húsúak álltak statisztikailag szignifikáns összefüggésben a stroke kockázatával. A fehér húsúak közé tartozott a kísérletben az alma, a körte, az almalé, az almaszósz, a banán, a karfiol, a cikória, az uborka és a gomba.

Forrás: Napidoktor

Cikkek és érdekességek

9 módszer, amivel csökkenhetjük a stroke és az infarktus esélyét

9 módszer, amivel csökkenhetjük a stroke és az infarktus esélyét

A szívinfarktus és a stroke sokak számára komoly fenyegetést jelent, különösen...

TOVÁBB

Kávé és szex – Egyenes út a stroke-hoz?

Kávé és szex – Egyenes út a stroke-hoz?

Holland kutatók szerint a kávé, a szex és az orrfújás is megnövelheti a stroke...

TOVÁBB

Még a kocadohányzás is drámaian növeli a súlyos agyvérzés esélyét

Még a kocadohányzás is drámaian növeli a súlyos agyvérzés esélyét

Ha azt hinnéd, hogy az alkalmankénti dohányzás nem olyan nagy probléma, akkor...

TOVÁBB

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központokMagyar Stroke központok

Vészhelyzetben!
4,5 órás időablak

Ha a szélütés tüneiteit észleled, azonnal hívd fel a mentőket!
104

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2020 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette