Évente több mint 10 000 ember haláláért felelős az agyvérzés - Szívvel a stroke ellen
Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

Évente több mint 10 000 ember haláláért felelős az agyvérzés

A stroke bármikor, bárkinél és bárhol kialakulhat. A stroke az elhalálozás egyik vezető oka, a WHO adatai szerint hazánkban évente több mint 10 000 ember haláláért felelős. Élete során 4-ből 1 felnőtt átesik stroke-on, melyből a legtöbb elkerülhető lenne, kialakulásának esélyének csökkentésével.

A Világ Stroke Szervezetének (World Stroke Organization) becslései szerint az idei évben globálisan 13,7 millió ember szenvedi el életének első stroke-ját és 5,5 millió ember veszíti el életét agyi érkatasztrófában. Hazánkban évente 40-50 ezer ember esik át storke-on, pedig az esetek 90 százalékát meg lehetne előzni az olyan rizikófaktorok kerülésével vagy megfelelő kezelésével, mint például a dohányzás, mozgásszegény életmód, egészségtelen táplálkozás, vagy a magas vérnyomás.


Az alábbi kockázati tényezők mérséklésével csökkenteni lehet a stroke kialakulásának kockázatát:

 

Évente 1 millió stroke eset kapcsolódik a mozgásszegény életmódhoz. Heti ötször 30 perc rövid edzéssel akár 25 százalékkal csökkenteni lehet a stroke kialakulásának kockázatát.


A stroke esetek több mint fele fűződik az egészségtelen táplálkozáshoz. Már az apró változtatások az étkezésben, mint például a zsíros ételek és a gyorsan felszívódó szénhidrátok kerülése, hozzájárulhatnak a stroke kialakulásának csökkentéséhez.


A túlsúly 22 százalékkal is emelheti a stroke kialakulásának esélyét. Ennek az oka, hogy a plusz kilók növelik a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a szív-érrendszeri betegségek előfordulásának kockázatát, melyek hozzájárulhatnak a stroke kialakulásához. Az Ön optimális testsúly értékét néhány egyszerű adat megadásával számos internetes oldalon ki tudja számolni.


Naponta 20 szál cigaretta akár hatszorosára emelheti a stroke kialakulásának kockázatát. A dohányzásról való leszokással nem csak a stroke kockázata csökkenthető, hanem más súlyos betegségé is.


A rendszeres alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a stroke kialakulásához, ezért érdemes ennek fogyasztását minimalizálni.


A pitvarfibrilláció akár ötszörösére növelheti a stroke kialakulásának esélyét. Ezért is fontos, hogy mielőbb diagnosztizálva legyen ez a szívritmuszavar és a beteg részesüljön véralvadásgátló terápiában. Ma már elérhetők olyan terápiák, amiket elegendő napi egy alkalommal szájon át alkalmazni, ezzel hozzájárulva a beteg életminőségének javításához.


Magas vérnyomásnak, a néma gyilkosnak nincsenek érezhető tünetei. Kezelés nélkül károsíthatja az ereket és többek között olyan veszélyes következménye is lehet, mint a stroke. Rendszeres vérnyomásméréssel időben diagnosztizálható a betegség, szakemberek segítségével és életmódváltással pedig kezelhető ez az állapot.


A magas koleszterinszint is a stroke rizikófaktorai közé tartozik. Érelmeszesedés következtében vérrög blokkolhatja a vérellátást, mely jó esetben hamar feloldódik, azonban ez a jelenség akár a stroke előjelének is tekinthető. Évente egyszer mindenképpen menjen el laborvizsgálatra és nézesse meg koleszterinszintjét.
A cukorbetegség növeli a stroke kialakulásának kockázatát. A cukorbetegség vérvizsgálattal kiszűrhető, gyógyszeres kezeléssel, diétával és testmozgással kezelhető.


Körülbelül 6-ból 1 stroke beteg érintett valamilyen mentális betegségben, mint depresszió vagy stressz. Próbálja csökkenteni életében a mindennapi stresszt és amennyiben szükséges forduljon szakorvoshoz.


A stroke-nak különböző rövid és hosszú távú hatásai lehetnek, attól függően, hogy az agy melyik részén alakul ki az elzáródás és milyen gyorsan kezelik. A stroke nem jár fájdalommal, de kialakulásának az alábbi látható tünetei vannak:

 

  • a száj hirtelen félrehúzódása, lecsüggedése;
  • hirtelen kialakuló beszédértési nehézség, érthetetlenné váló beszéd, hangképzési zavar;
  • hirtelen kialakuló, egy vagy kétoldali látászavar, féloldali vakság;
  • hirtelen fellépő szédülés, egyensúlyzavar, járásbizonytalanság, eszméletvesztés;
  • minden előzmény nélkül jelentkező erős fejfájás;
  • zavartság, memóriazavar, az érzékelés, illetve a térbeli tájékozódás zavara.


Már egy tünet fennállása is jelezheti a stroke-ot. Minden perc számít, ne várja a tünetek elmúlását, mert a legeredményesebb gyógyítás érdekében és a súlyos szövődmények elkerüléséért a beteget azonnal a legközelebbi stroke centrumba kell szállítani. A stroke típusától függ az elzáródás kezelése: iszkémiás stroke (amikor agyi eret vérrög blokkol, így az agy nem jut megfelelő vérellátáshoz) esetében gyógyszer segítségével oldják fel az érelzáródást, míg vérzéses stroke esetében sebészeti úton történő eltávolításra is sor kerülhet.

 

Forrás: OrientPress

Cikkek és érdekességek

Mi az oka annak, hogy stroke után nem ismeri fel a beteg a rokonait?

Mi az oka annak, hogy stroke után nem ismeri fel a beteg a rokonait?

A stroke hatással lehet arra, hogy értelmezzük, rendszerezzük, használjuk, idézzük...

TOVÁBB

Ki hajlamos stroke-ra és szívinfarktusra?

Ki hajlamos stroke-ra és szívinfarktusra?

Fogunk-e valaha szívinfarktust vagy stroke-ot kapni? Az orvosok számos tényezőt...

TOVÁBB

Tudta, hogy stroke után gyakori a depresszió?

Tudta, hogy stroke után gyakori a depresszió?

Ezek az agyvérzés következményei.

TOVÁBB

Évente több mint 10 000 ember haláláért felelős az agyvérzés

Évente több mint 10 000 ember haláláért felelős az agyvérzés

A stroke bármikor, bárkinél és bárhol kialakulhat. A stroke az elhalálozás egyik...

TOVÁBB

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központokMagyar Stroke központok

Vészhelyzetben!
4,5 órás időablak

Ha a szélütés tüneiteit észleled, azonnal hívd fel a mentőket!
104

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2020 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette