A vegán étrend növeli a stroke kockázatát - Szívvel a stroke ellen
Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

A vegán étrend növeli a stroke kockázatát

A legfrissebb kutatások szerint bár a szívnek jót tesz, növeli a stroke esélyét a vegán életmód

A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe - írta a BBC hírportálja.

Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték. Szívkoszorúér-betegség 2820-nál alakult ki a vizsgált időszakban, stroke 1072 résztvevőnél, közülük 300 esetben agyvérzés következett be az oxfordi kutatók elemzése alapján.
A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők.

A növényi étrendet követők azonban 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot. A kutatók szerint ennek a B12 vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de "az összefüggés bizonyításához további kutatás szükséges".
A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állhatnak az összefüggés hátterében.

"Nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált a jelen kutatás, hanem az adatok elemzésével kapcsolatot állapított meg. Az üzenet azonban mindenki számára az lehet, hogy a jól megtervezett étrend fontos, érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje nem feltétlenül változatos, lehet, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket" - mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja. A dietetikus szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben.

"Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek, vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka" - mutatott rá.

A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.

Cikkek és érdekességek

Miért lép fel nyelési agyvérzés után?

Miért lép fel nyelési agyvérzés után?

Stroke során azok az agyterületek is sérülhetnek, melyek a nyelés összetett...

TOVÁBB

A diéta szerepe a felépülésben

A diéta szerepe a felépülésben

A tudatos táplálkozás nagy szerepet játszik a stroke-ot követő rehabilitáció...

TOVÁBB

Hogyan változik a beteg személyisége stroke után?

Hogyan változik a beteg személyisége stroke után?

A stroke gyökeresen felforgatja az életet, súlyos következményei között találjuk...

TOVÁBB

Igaz vagy valójában tévhit, hogy minden gyümölcs egészséges?

Igaz vagy valójában tévhit, hogy minden gyümölcs egészséges?

A nyári szezonban az egyik legjobb, hogy a gyümölcsök és a zöldségek sokkal...

TOVÁBB

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központokMagyar Stroke központok

Vészhelyzetben!
4,5 órás időablak

Ha a szélütés tüneiteit észleled, azonnal hívd fel a mentőket!
104

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2020 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette