A szűrés életet menthet - Szívvel a stroke ellen
Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

A szűrés életet menthet

Évente világszerte 15 millió ember, míg hazánkban 45-50 ezer ember kap gutaütést.

Magyarországon, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. A Magyar Stroke Társaság által életre hívott "Stroke – Ne késlekedj" kampány eredményei kiemelkedőek, azonban a stroke fenyegetése továbbra sem csökken, így a folyamatos tájékoztatás jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok

Magyarországon évente 40-50 ezren kapnak szélütést, azonban mindössze 3 százalékuk kerül idejében kórházba. A statisztikai adatok szerint 13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa következtében és legalább 200-250 ezer ember él a betegség árnyékában. Az összes stroke esetet tekintve mintegy 10 százaléka 50, míg 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt jelentkezik. Az elmúlt években nem egy fiatal és középkorú felnőtt esett a stroke áldozatául, sőt ez a betegség gyerekkorban is egyre gyakrabban fordul elő.

Súlyos következmények

A statisztikai adatok szerint a túlélők 48 százaléka féloldali bénulásban, 12-18 százalék beszédzavarban szenved, 22 százalék járásképtelen, 24-53 százalék részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 32 százaléka küzd a depresszióval. Egy évvel a stroke után a betegek egyharmada már nem él, egyharmada maradvány tünetekkel, csak mások segítségével tudja élni a mindennapjait, egyharmada pedig vissza tud térni a munkába és el tudja látni önmagát.

Így alakul ki

A stroke betegség hátterében legtöbbször az agyat ellátó ér elzáródása áll, csak az esetek 15-20%-ban beszélhetünk agyvérzésről, mint kiváltó okról. Ma már széles körben ismert, hogy a stroke kezelése azért is sürgős, mert a szélütés minden órájában kb. 700 km idegpálya és 2 millió idegsejt pusztul el.

Azonnal hívni kell a mentőket

Dr. Bereczki Dániel a Magyar Stroke Társaság elnöke szerint az elmúlt években látványosan csökkent a stroke-betegek száma, de ez az arány még így is háromszor magasabb, mint a szomszédos Ausztriában. A javuló tendenciát mutatja az is, hogy Magyarországon az elmúlt öt évben duplájára nőtt a trombolizissel kezelt betegek aránya, vagyis sokkal többen részesülnek életmentő vérrögoldó kezelésben, mint korábban, amely nagyban köszönhető a kampánynak, hiszen az emberek most már bátrabban veszik fel a telefont, és hívják a mentőket.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ha valaki a stroke tüneteit észleli - hirtelen beszédzavar, egyensúlyvesztés, féloldali végtag bénulás vagy zsibbadás - nem szabad várni a háziorvosra, vagy arra, hogy másnapra kialussza a betegséget, hanem rögtön tárcsázni kell a 104-ees számot, ugyanis a mentősök tudják, hol kaphatják meg 3-4 órán belül a betegek azt a vérrögoldó kezelést, amellyel nem csak a túlélés esélyét lehet növelni, hanem el lehet kerülni a maradandó károsodást.

Nagyon fontos tudni, hogy a tünetek lehetnek múló jellegűek vagy maradandóak, és együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. Akár már egyetlen jel megléte is figyelmeztethet a stroke kialakulására. A tünetek viszonylag hirtelen jelentkeznek: pl. ébredéskor, vagy pár perc alatt. Senkit ne tévesszen meg, ha a tünetek gyors javulást mutatnak, mert visszatérhetnek, és végleges bénulássá súlyosbodhatnak hangsúlyozta Prof. Dr Bereczki Dániel, aki kitért arra is, hogy a stroke kialakulásának kockázatát növelő tényezők két nagy csoportra oszthatók: ezek a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint, cukorbetegség és a szívritmuszavar,
míg az életmódbeli tényezők közé tartozik a dohányzás, a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód.

Legnagyobb veszélyben azok vannak, akiknél többféle kockázati tényező együttesen van jelen.

A szív- és érrendszeri betegségek tovább fokozzák a stroke kockázatát, melyek közül a pitvarfibrillációt kell megemlíteni. Aki ebben a betegségben szenved, annak 5x nagyobb esélye van arra, hogy megüsse a guta. Ez a betegség a magyar lakosság több mint 1%-át, azaz több mint 100.000 diagnosztizált beteget érint, a nem diagnosztizált betegekkel együtt ez a szám pedig elérheti a 200.000 főt is.

Figyeljünk a tünetekre

Győrfi Pál az OMSZ szóvivője, mint mondta sokszor tehetetlen dühöt érez, amikor arra gondol, hogy a híradóban folyton a balestekről beszélnek, holott a szélütésről is egyre több hírt kellene adni. Megdöbbentőnek véli, hogy amíg évente Magyarországon 4 ezer ember szenved súlyos sérülést baleset kapcsán, addig a stroke-t kapottak száma ennek a tízszerese. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki ismerje a szélütés tüneteit, valamint legyen tisztában az időablak fontosságával, hiszen minden perc, minden másodperc számít. A gyorsaság érdekében az OMSZ mindent megtesz, hogy a stroke-t kapott betegek időben a stroke osztályra kerüljenek.

A figyelemfelhívásban a Madách Színház és több vidéki teátrum is segítő kezet nyújt. Az ország neves színészei nem csak sajtótájékoztatók alkalmával hangsúlyozzák az azonnali mentőhívás, illetve megelőzés fontosságát, hanem maguk is tesznek a betegség prevenciója érdekében.

A kampány széleskörű támogatást élvez, hiszen nemcsak az OMSZ és a színházak , hanem az Egészségügyért, valamint a Sportért Felelős Államtitkárság és számos polgármesteri hivatal is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel azokat, hogy egy lehetséges szélütés esetén segíteni tudjon embertársaikon, ugyanakkor a tartsák karban rizikófaktoraikat, kezeltessék magas vérnyomásukat, intsenek búcsút a dohányzásnak. Nem szabad elfelejteni, hogy a stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi "érkezését".

d.a.

Cikkek és érdekességek

Egyre több a stroke-kal diagnosztizált koronavírusos eset

Egyre több a stroke-kal diagnosztizált koronavírusos eset

Világszerte egyre több fertőzött fiatalt és középkorú pácienst diagnosztizálnak...

TOVÁBB

Magyar kutatónők a világ élvonalában

Magyar kutatónők a világ élvonalában

Hatékonyabb lehet a stroke kezelése, új megoldás jöhet a vesebetegségek...

TOVÁBB

Kiderült, mi védi meg a gyerekeket a súlyos koronavírustól

Kiderült, mi védi meg a gyerekeket a súlyos koronavírustól

A felnőttekkel ellentétben ők tünetmentesen vagy gyenge tünetekkel esnek át a...

TOVÁBB

Tovább él, aki kutyát tart

Tovább él, aki kutyát tart

Hosszabb életre számíthatnak azok az emberek, akik tartanak kutyát, különösen ha...

TOVÁBB

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központokMagyar Stroke központok

Vészhelyzetben!
4,5 órás időablak

Ha a szélütés tüneiteit észleled, azonnal hívd fel a mentőket!
104

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2020 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette